Utolsó nap egy nagyon szép helyre mentünk. Kellett kicsit kocsizni, de megérte.
A tengerparton durva meleg volt, és a sok túrista egymást taposta. Így kifejezetten jól esett ismét a hegyekben bóklászni. A hely nem túl magas (1280m) viszont a fekvése különleges. Nyugat felől az első magasabb hegy, így ha arról fúj a szél, felhőkbe burkolózik az egész.
A környező völgyekben pedig csodálatos felhőjátékot lehet élvezni.
Olyan jó óra alatt értünk fel. Itt találkoztunk először olyan kerítéssel, amit kénytelenek voltunk megkerülni. A bozótos tájon tehenek bóklásztak szanaszét, így tehén szag volt, ahova néztünk 8-)
De nagyon jól jött a jámbor állatok ottléte, ugyanis jó kis szúros bozótos volt minden. Viszont amerre ezek haladtak, kis csapásokat gyártottak, amiken már viszonylag lehetett haladni.
Gyorsan tudtam települni a környező fákat kihasználva.
Mivel a feljutás tovább tartott, mint amit terveztem, nem időztünk sokat.
Közel az új szállásunkhoz találtam egy még aktiválatlan, de kocsival megközelíthető hegyet. Olyasmi volt, mint a HHH: sok antenna, lezárt területek. Viszont a sziget legkeskenyebb részén volt, így mindkét part szépen látszott. Sőt, még Bastia, a kikötőjébel is felismerhető volt.
A zárt terület miatt ismét segítséget kértem.
HA5OT Ottóval több sms-t is váltottunk, majd alkalmaztam a 25m-es szabályt, a sota csúcs ugyanis a kerítésen belülre esik.
Abban maradtam magammal, hogy mivel semmi túra nincs a dologban, legalább sokat rádiózom.
30m-en akkora volt az érdeklődés, hogy az első CQ után gyakorlatilag másfél órán keresztül, folyamatosan jöttek az állomások. Valószínűleg az igen zajos 40m-ről jöhettek át, mert a sok ismeretlen hívójel mellett a 30m-re -tapasztalatom szerint- ritkán megfigyelhető erőszakos nyomulást is kénytelen voltam megtapasztalni. Ennek eredményeként sajnos leadtam életem első 100 riportját is...
Végül a következő sávokon sikerült eredménnyel QSO-zni: 40m, 30m, 17m, 15m, 10m
Erre a napra csak egy gyors aktiválást terveztem, ugyanis ekkor települtünk át a sziget DK részéről az ÉNY-re, így útközben gondoltam felszaladni a San Servianora. A térkép szerint néhány száz méterre megközelíthető egy hegyi úton, ahonnan kb. 100m szintemelkedés van csak. A GPS topo térképe segítségével ki is néztem a kedvező irányt, ahonnan viszonylag lankás ez a 100m.
Megérkezve sem tünt keménynek a dolog. A várt kopasz, sziklás terület helyett viszont egyenletesen zöld fogadott minket. Na -mondom- kinőtt a fű időközben.
De nem.
Tiszta drótszerű cserje volt a hegyoldal.
Tetézte a bajt, hogy az új GPS-ben egy laza mozdulattal kitöröltem az összes waypoint-ot, azaz az összes csúcskoordinátát is. Végülis volt térképünk, úgyhogy nekivágtunk.
Hát nem volt egy élmény. Átküzdöttük magunkat a gerincre, ahol kissé kövesebb volt, így el is jutottunk egy csúcsra. A gond az volt, hogy a hegy mögött egy másik bukkant elő, ami ráadásul magasabb volt. Aztán -hogy teljes legyen az öröm- valahonnan elkezdett esni az eső.
Szó szerint "valahonnan", mert csak egy bárányfelhőcske utazott át felettünk, ami már szinte el is tünt.
Mindenesetre bőrig áztunk.
Mikor vége lett az esőnek, gyorsan küldtem egy kör sms-t, hogy tudna-e valaki küldeni erre a csúcsra adatokat.
Szerencsére HA5CQZ Zoli éppen gép mellett volt, így kiderülhetett, hogy rossz csúcsra mentünk.
A másik kell nekünk.
Úgyhogy maradt a völgybe le - hegyre föl játék.
A megfelelő csúcson találtunk valami régi kőház romot, így volt mire pakolni. A nap sütött, így nem nagyon izgatott az átázott ruha.
Ismét 30m-en kezdtem, viszont gyorsan elfogytak az állomások, így maradt idő SSB-re is.
Végül összejött OK1AWU Prágából, F6EZV Párizsból és egy német állomás valahonnan a birodalomból.
Mivel volt még kocsikázni való, viszonylag gyorsan pakoltunk.
Az előző nap sikertelensége és végülis semmittevése után, a giga kabóca megjelenés pozitív üzenetével a lelkünkben, nagy lelkesedéssel indultunk a 2350m magas Monte Renosora
Valami csodálatos az oda vezető út és az idő is gyönyörű volt.
A korzikaiak rég küzdenek már a függetlenségükért. Az a helyzet, hogy a sziget az ilyen törekvések szempontjából nem fekszik túl jó helyen. Az aktuális politikai széljárásnak megfelelően, vagy olasz, vagy francia fennhatóság alatt működött a közigazgatás.
Most éppen Franciaország a nyerő és ez az EU miatt sztem már nem is nagyon fog változni. Persze a korzikaiak büszkesége ebbe nem nyugszik bele.
A híres Rother Walking Guide szerint, ez a legkönnyebben megközelíthető hegy a korzikai 6 nagy csúcs közül "Out of the 'Big Six' - Monte Cinto, Monte Rotondo, paglia Orba, Monte Padru, Monte d'Oro and Monte Renoso- Monte Renoso is certainly the easiest to reach"
1670m-ről, egy síkunyhótól célszerű indulni. A túra maga olyan 2km lehet, 750m szintemelkedéssel. A könyv 4 óra 15 percet ír.
Mielőtt nekiindultunk, bementem a hüttébe megérdeklődni a benszülöttektől, hogy mi újság van a hegyen az időjárással. Egy középkorú hölgy volt az illetékes. Azt mondta: hááááát... Kb. 50% az esélye a viharnak. Inkább ma ne menjünk. Vagy ha mégis, akkor dörgés/villámlás esetén rögtön forduljunk vissza. Miután így megnyugtatott. meghánytunk-vetettük és arra jutottunk, elindulunk, és ha kell visszafordulunk.
A néhol szinte láthatatlan ösvény morénás területen halad, így az út 2/3-ában nehezen járható.
Persze vannak kellemesebb szakaszok is
Aztán megérkeztünk a 2089m-en fekvő Lacs de Bastanihoz. A tó nagyon jól néz ki.
Itt egy kicsit eltöprengtünk. Ugyanis a csúnya felhők kezdtek gyűlni a csúcs környékén.
Aztán nekivágtunk.
A gerincen elég rosszul nézett ki a dolog.
Tőlünk jöbbra, a hegy másik oldalán pedig kifejezetten durva dolgokat láttunk.
Aztán az utolsó néhány száz méteren csodák-csodájára tisztulni kezdett az idő.
Roham tempóban igyekeztem antennát telepíteni, viszont vigyázni kellett, mert gugolás után felállva már jelentkezett a "magaslati zizegés".
Alig találtam valamit, amihez hozzárögzíthető lehetett volna a bot. Fent, a keresztnél elég erős szél fújt, így picit lejjebb próbálkoztam. Viszont a sziklák vagy túl nagyok, vagy túl kicsit voltak. Aztán kicsit átrendeztük a terepet és így gyártottunk megfelelő tereptárgyakat.
30m-en kezdtem, de -minő csoda- elég nagy durrogás hallatszott.
Aztán jött a 18MHz SSB. Itt örömömre szintén szépen jöttek és jól hallottak.
Kellemes meglepetésként a magyar állomások közül HA5TI Pistával, HA5CQZ Zolival, HA7UG Lacival is sikerült beszélni.
Aztán kezdett a keleti oldal nagyon sötét lenni. Mivel arra kellett lemenni, pakoltam.
Előző nap kinéztük a Punta Altat a maga 1883 méterével, mint jó rákészülést a 2300m-re.
A GR20-as gyalogút szinte érinti, úgyhogy kellemesnek gondoltuk. Az említett Col de Bavella hágótól kellett elindulnunk. Két út közül is lehetett választani. Egyrészt van egy olyan 2,5km és bő 600m szintemelkedéses, de lehet választani egy hosszabbat, ami kb. 5km.
Már nem volt olyan sok túrista, mint előző nap, igaz az ég felhős volt.
Azért elindultunk.
Két hiba is volt a dologban. Egyrészt rákeveredtünk a hosszabb útra, ami lefelé tartott, másrészről meg elkezdett dörögni az ég és csúnya felhők gyűltek felettünk.
Úgyhogy mikor elkezdett cseperegni az eső, visszafordultunk.
Mire visszaértünk a hágóhoz, minden vizes volt már.
Mi is.
A hegyen meg csapdostak a villámok.
Úgyhogy annyiba hagytuk a dolgot.
Az este folyamán aztán egy kabóca osont be valahogy a hálószobába.
Ezt mi pozitív jelként értelmeztünk a következő nap nagy túrájával kapcsolatban.
Feltünt egy furcsaság. A tegerparton igen kevés túristát láttunk. Néhány babakocsi-tologatós pártól eltekintve, szinte üres volt napközben a part. Azt tudtuk, hogy az igazi szezon július közepétől augusztus végéig tart. Ekkor az szoba árak konkrétan megduplázódnak a június elejeiekhez képest. De még az előszezont is figyelembe véve, egyszerűen kevés embert láttunk. Aztán megtaláltuk a népeket. Úgy tűnik, hogy Korzikára jellemzően nem tengerparti nyaralni mennek az emberek, hanem a sziget belsejében barangolni. Ott egyrészt a magasság miatt kelelmesebb az idő, másrészt tele van a középső rész gyönyörű vízesésekkel, tengerszemekkel, patakokkal, ahol nagyokat lehet fürödni, búvárkodni, raftingolni.
A hegyig jó sokat kocsiztunk, de így volt jó. A tengerparttól távolodva szinte bükki/mátrai a környék, úgyhogy nagyon szép.
Előzőleg a térképen megnéztük, hogy egy kellemesnek tűnő helyi ösvényen a közeli faluból el lehet érni a hegyet. De a GoogleEarth műhold képén láttam, hogy valamiféle földút is kanyarog a csúcsig. Úgyhogy kipróbáltuk. Mondjuk néhány melegebb helyzet volt (nagyobb kövek az úton, mélyen kijárt keréknyomok stb), de végül fél óra alatt felértünk a tető 500m-es közelébe. Onnan gyalog mentünk tovább.
A csúcs semmi extra. Elég kopár és tele van kecske bogyóval.
Viszont 30m után újra próbálkoztam a felsőbb sávokon, és SSB-n.
21megán az első QSO TT8FC-vel, egy csádi állomással volt (55/53 riport). Mint Ottó segítségével megtudtam, egy igazi misszionáriussal beszéltem olyan 3700km-ről. Kicsit sértődést éreztem a végén a hangjában. Ez annak lehetett a következménye, hogy -megvallom őszintén- fogalmam sem volt, hogy a TT prefix hova tartozik, így szerintem nem érezhette az elvárt lelkesedést a hangomon.
Odafelé csak átrobogtunk (rengeteg volt a túrista), de visszafelé meg is álltunk az 1218m magasan levő Col de Bavella hágónál. Azért olyan népszerű a hely, mert itt megy keresztül a GR20-as túristasztráda. Jópofa kis éttermekkel van tele a környék, úgyhogy kellemes kis helynek tünt.
Ezen a napon kicsit messzebbre és kicsit magasabbra mentünk.
A csúcsra egy bő kilométeres utat választottunk olyan 300m szintemelkedéssel.
A további túrákra is jellemző volt, hogy nem voltak túl hosszúak, viszont szép szintemelkedéseket kellett leküzdeni. Az egész szigeten a meredeken emelkedő hegyek az általánosak.
Külön érdekessége volt ennek a túrának, hogy olyan 1000m-en gyönyörű, nagy kiterjedésű tó esett útba. (Barrage de L'Ospédale)
Ez egy gyönyörű környék.
Nagyon jól karbantartott és jelölt az út, ugyanis ez a szakasz része a déli Mare a Mare túrista útnak.
Több ismert túrista út is átszeli Korzikát: Pl. a GR20, ami kisebb kanyargással É-D irányban halad, érintve az összes 2500m feletti hegyet. Nagyon jól kiépített, rendszeresen túristaházak is találhatóak. Ezen haladva lehet sziklát is mászni, meg kicsit lazábban, csak túrázni is. Jelölése a piros-fehér csík. A Mare a Mare, aminek mind a három része (déli, közép északi) K-NY irányban fut (tengertől tengerig). Ez lazább, mint a GR20, és narancs csíkkal jelöli.
Sokáig a jelölt úton mentünk, ahol beszélgető nénik is sétálgattak, de aztán letértünk róla és nekivágtunk a GPS segítségével a csúcsnak.
Olyan 40 perc alatt felértünk a csúcsra.
A sziklákra települtem. Itt próbáltam ki az új bot rögzítési eszközt. Az a kék izé egy kb. 2.5m hosszú heveder, a végén fém rögzítővel. Borzasztó egyszerű lett az antenna állítás a segítségével. Nem kell madzagot kötözgetni, tekergetni, hanem elég egy hurok, amit aztán meghúz az ember. OBI-s beszerzés.
